A Neptun túlélője

Björgsson hosszú, szőke haját megborzolta a szél, ahogy titkos, ámde nevéből generált kódjával rénszarvasbőr kabátja alatt belépett a Neptun-övezetbe. "Ez a leghidegebb oldala az univerzumnak." - futott át a fejében mestere tanítása - "Szinte teljesen érzelemmentes, csak a félelem létezik. Itt szemrebbenés nélkül buknak el az emberek."

Ugyan a híres svéd nép gyermeke volt, mégis kissé beleremegett a gondolatba, hogy mennyi hős vitézzel, junior és senior lovaggal végzett itt már a számtalan deMentor és a rideg környezet. Mégis, öblös lépteivel elindult a hófödte sziklák és fagyott fjordok között, hogy megkeresse, amiért jött: a tárgyakat.

A Neptun-övezetben lévő tárgyakról érdemes lehet tudni néhány kizárólag rájuk jellemző, igen speciális tulajdonságot. Ezek között van például, hogy ugyan meglehetősen hamar meg lehet találni a legtöbbjüket, felvenni már igen nehéz bármelyiket is az övezet fagyossága miatt. Ennek ellenére a senior lovagok közössége különösen értékesnek tartja őket, mert eladásukkal a harcos ósvéd pénznemhez, kre'dith-hez juthat.

Björgsson is ilyeneket, varázstárgyakat keresett: a Szeszkultúra Tekercsét és a Duna Kövét. Ez a kettő volt a lovagok álma, szinte mindenki meg akarta szerezni őket - de az ősök jövendölése szerint csak Nuntepnek, a Neptun Istenének kiválasztottja tudja megkaparintani bármelyiket is. Ahhoz pedig, hogy valaki kiválasztottá válhasson, próbákat kell teljesítenie, sőt, egyes rémisztő históriák szerint még Idült Mazochista Sátáni Csoportossá (röviden imsc-ssé) is kell válnia.

Hősünk persze nem volt olyan gyerekes, hogy ilyesféle mendemondáknak higgyen. Hosszú évek óta járta már eme kegyetlen tájat, rutinosan keresett benne mindent, amit kre'dith-té lehetett váltani. Nem is ő volt az egyetlen, aki így tett: hozzá hasonló lovagok egész csapatai próbálták így túlélni a világ legészakabbi részét. A tárgyakért folyó hajsza az idők folyamán egyre keményebbé és keményebbé vált, és egyre jobban fogyott a még elérhető zsákmány. Egyre mélyebbre kellett hatolni értük az I hátság útvesztőibe, egyre több deMentorral szemben kellett bizonyítani, és egyre többet kellett bolyongani a Graph'elm'elet-erdők sötét fenyveseiben.

- VIK... VIK... VIKINGEK! - riasztotta fel egy pánikhangú kiáltás a gondolataiból. Felemelte tekintetét, és a fjord partján egy eszkábált házikót látott, düledező falakkal és zúzmarás tetővel. Néhány szempillantással később arra is választ kapott, hogy ki kiálthatott: a viskó hátsó sarka mögül kikandikált egy nyegle fiú, rettenettől vacogó fogakkal. Csak egy zöldfülű lehetett, aki bármilyen harcost vikingnek tud nézni.
- Na! - mordult vissza Björgsson - Felriasztod a deMentorokat!
- Bár ilyenkor már mindegy. Ki tudja, milyen közel jár egyikük. - tette hozzá magában. Rossz előérzete mindjárt be is igazolódott, hiszen az öböl túlpartján lévő szikla alól már fel is szállt egy éjfekete lény, mellkasán megcsillant egy kör alakú, villámmintás rúna. Néhány szárnycsapás, és már át is kelt a víz felett. A szerencsétlen fiú holtsápadtan meredt rá, ahogy a szörny föléje magasodott, de nem volt ideje sokáig félni: a hatalmas testre sárga lé fröccsent, a deMentor felnyögött, és összeesett. Mögötte a senior lovag állt egy üres üveggel a kezében.
- M... Mi volt az? - bökte ki a kérdést, még mindig a sokktól remegve.
- Sör. - dörmögött vissza Björgsson - A leghatásosabb szer ezek ellen. Mi a neved, fiú?
- Ingmar vagyok. Üzemmérő. De elszakadtam a műszakomtól, amíg gőzgép üzemidejét mértem. Oh, a többiek csak úgy hívnak, Sólyom.
- Sólyom? Ilyen szárnyaszegett? - futott át a harcos fején - Legfeljebb Gólya. - tette hozzá immár hangosan. Meg sem várva, hogy a zöldfülű megsértődjön - Elkísérlek a biztonságig.

Az alkoholtól szenvedő deMentor még alig tápászkodhatott fel az erdőszélen, mikor a két kalandor a faház mögött talált gőzcsónakkal kihajózott a kies fjordból. Ők még éppen látták, ahogyan a legolcsóbbfajta észt sör szagára odagyűlő hegyi rémek körbeveszik, és falni kezdik a szörnyet.
- És te ki vagy? - kérdezte hirtelen Ingmar.
- Björgsson. Senior lovag.
- Azt hittem, hogy a lovagok egész nap csak isznak meg pipáznak.
- Én meg azt hallottam, hogy majdnem mindenkit felvesznek üzemmérőnek. Bár ez téged megnézve igaz is lehet. - ráncolta össze a szemöldökét Björgsson. Nem szerette, ha az emberek sztereotípiákat terjesztenek egymásról. Még akkor sem, ha ezek alkalomadtán pontosak is voltak.

Az út tengeri része ezek után csendben telt. A fiú sértődöttséggel vegyes hálával az arcán fürkészte az itt-ott lebegő jégtáblák szélén megtörő hullámokat, mígnem a jármű egy határozott döccenéssel a partra csúszott. A harcosra nézett, de az megelőzte őt:
- Gyere, te Gólya, szállj ki te is!
Ő bizalmatlanul méregette az előttük magasodó sötét fenyőerdőt:
- Visszajövünk még a csónakhoz? - ezt kimondva azonban eszébe jutott az iskolában tanult tétel, miszerint az erdőben nincs körséta; így hát választ sem várva társa után ballagott. Volt benne ugyan némi baljós előérzet, mégis félt volna akár egy trollköpésre is lemaradni attól, akinek az életét köszönhette. Megpróbált hát koncentrálni a kellemes fenyőillatra, a tűlevelű avar ropogására és a Nap aranysárga sugaraira. Bámészkodásából csak néhány mérföld után zökkentette ki egy kiszáradt folyómeder partján csúfoskodó szemétkupac látványa.
- No, ezen átugrunk. - mutatott Björgsson az árokra. Ingmar lenézve megszédült kicsit, majd elszoruló hangon kinyögte:
- Tud... Tudnál hozzá lendületet adni?
- Impulzusra van szükséged? - tekert fel a vitéz egy földön talált újságpapírt, és jól hátba vágta vele oltalmazottját. Az erre átrepült az akadály felett, a túloldalon hasra esett, és mélyen a sárba fúródott.
- Nincs jó anyag ebben az... Impulzusban... - panaszkodott.
Egyikük sem vette észre, de az újság címlapján ugyanaz a villámos szimbólum volt, mint amilyen a deMentor nyakában lógott.

Björgsson kicsit bánta már, hogy akkorát ütött szegény fiúra. Nem akart bocsánatot kérni, de egyre inkább kezdte megkedvelni őt. De nem elmélkedhetett ezen sokat: a szeme sarkából meglátta, ahogy valami szürke, hájas tömeg ugrik le a lombok közül, felé suhint, és még mielőtt bármit is tehetne, bunkósbot csattan a tarkóján.

Szűk, félhomályos szobában ébredt fel. A padló kemény fából készült, a falakon vascsövek futottak kusza összevisszaságban, egy feszületen pedig egy imádkozó sáska lakmározott egy szerencsétlen légy hullájából. A lovag arra a következtetésre jutott, hogy nemsokára itt a vég - de a humor egy csodálatos, halál előtti megnyilvánulásaként odavetette a kereszten lévő légynek:
- Legalább nem én buktam el egyedül.
- Hát ébren vagy? - ütötte meg fülét Ingmar hangja - Már azt hittem, sosem kelsz fel.
Felült, és hamarosan meglátta a hang forrását. Sólyom ott térdelt a csövek mögött, és láthatóan nagy érdeklődéssel vizsgálta őket.
- Hol vagyunk? - kérdezte tőle a senior.
- Nézz ki az ablakon, és megtudod.
Valóban, a szoba hátsó falán apró, rácsos ablak nyílt a külvilágra. Björgsson nyögve felkelt, és kikémlelt rajta: csiszolatlan gerendákból épült házakat látott, közöttük csupasz, dagadt alakok masíroztak.
- Trollok! - csúszott ki a száján a felismerés - Fogótrollok. Abból élnek, hogy embereket rabolnak, és eladják őket a deMentoroknak.
- És micsoda kommentjeik vannak! - kontrázott rá a zöldfülű, felmarkolva a sarokba söpört tölgyleveleket - Azt mondták, olyan dohányszagod van, hogy bevisznek a sámánhoz füstölőnek.
- Mit csinálsz, Gólya? - fordult vissza a leendő füstölő.
- Leveleket tömködök a csőbe. A fal túloldalán van egy tartály, benne valószínűleg egy szűrővel. Ha azt eltömöm, felrobban a túlnyomástól, és a zűrzavarban meglóghatunk. Mindjárt kész.
- Nem hiszem, hogy ez működni fog. - kételkedett a harcos.
- Bízz bennem, mérő vagyok!
Ingmar alig ért a mondata végére, hatalmas csattanás hallatszott, megrepedt a szoba fala, és elkezdett ömleni a víz - viszont nem az ígért tartály felől, hanem egyenesen a plafonról.
- Hát ezt jól megcsináltad! - zsörtölődött az idősebb fogoly.

A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, és a beáradó fényben feltűnt egy troll sziluettje. Az események felgyorsultak. Kintről izgatott kiabálás és elf nyílvesszők suhogása hallatszott, a feldühített strázsa falhoz préselte rabjait. Ingmar elájult a fojtástól, de valaki beugrott az ajtón, a trollba pedig nyíl fúródott. Az őr a földre hullt, a két bajtárs zihálva próbált felocsúdni, a faluban pedig lassan elcsendesedett minden.

A bejáratnál egy kecses, magas úriember állt meg, feltűnően hosszú íjjal a kezében.
- Kinek köszönhetjük a megmentésünket? - egyenesedett fel Björgsson.
- Nuntepnek, a Neptun Istenének. Talán már hallhattatok róla. Kövessetek, színe elé vezetlek benneteket!
Az elf határozott léptekkel a troll telep közepe felé indult, ahol egy gépszerűen szögletes, rozsdaszín lény ült egy hordókból rögtönzött trónon, hadserege által körbevéve.
- Björg fia Björgsson! - szólította meg hősünket csikorgó hangján - Kiálltad a próbámat, érzelmet hoztál a Neptunba! Megszeretted a sors által hozzád küldött fiút, és az életedet is kockára tetted, hogy megóvd őt. Engedd meg, hogy ezért megajándékozzalak! Hogy itt több bántódásotok ne eshessen, kitöltöm számotokra a 019-es kérvényt, és hazabocsájtalak titeket. Björgsson, az átjáróban meg fogod találni, amit keresel.
Nuntep jobb karjával elegáns mozdulatot tett, mire a padlóban megjelent egy egyre növekvő, ezüstösen kavargó örvény. Benne halványan feltűnt egy papirusztekercs és egy fényesen ragyogó kristály.
- A Szeszkultúra Tekercse és a Duna Köve! - csordult ki a könny a sokat látott harcos szeméből.

A két vándor meghatottan belépett a megidézett kapuba, amely pillanatok alatt elrepítette őket a kegyetlen övezetből.
- Remek. Még egy mese arról, hogy milyen fontos a barátság... - jegyezte meg Ingmar, miután hazaért.